Beköszöntő

Már régen aktuális volt, hogy a Magyar Pax Romana működése láthatóbb, intenzívebb és részvételre alkalmat adóbb legyen. Azt reméljük, hogy ezzel az EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM című (és Magyar Pax Romana Online alcímű, rövidítve pedig: E&T) online folyóirattal mindez megvalósul. Persze nem a mi cselekvő részvételünk nélkül.

Amióta a MPR felütötte a sátrát Magyarországon, vagyis 1991 óta folyamatosan az volt az óhaj, hogy ne csak egyetlen nagy rendezvényben legyen látható, a Húsvét hetében szokásos kongresszusban és ne csak – főként – budapestiek részére. De hiába próbálkoztunk megannyi korábban jól bevált formával, a 21. századi igényeket az alapvetően 19. századi egyesületi forma és tevékenység már nem tudja szolgálni. Ezért a remény, hogy egy on line folyóirat csakugyan tud új helyzetet teremteni. Hiszen ez mindig ott tud lenni az asztalunkon; ez képes lehet elfogadni az aktivitásunkat éppen akkor, amikor adjuk vagy adni tudjuk.

Az E&T -nek lesznek rovatai, egyelőre azt tervezzük, hogy öt különböző témában lehet aktivitást kifejteni:

  1. Az éves MPR konferenciákon
  2. Lehet-e? Miként szolgálhatjuk a társadalmi konfliktusok békés megoldását.
  3. Már megint a cigányok!
  4. Bulányi recepció.
  5. Dialógus keresztények és nem-keresztények között.

Az E&T munkáját szerkesztő(k) segítik és a háttérben egy tanácsadó testületet is működtetünk majd. Mindazonáltal a legfontosabb célunk az, hogy megtaláljuk a spontaneitás és a tervezett tevékenység között a jó arányokat.

Az E&T terveink szerint 2012. Pünkösdjének hetében kezdi meg működését.

Horányi Özséb
a MPR elnöke