Prev | Index | Next

Ez is egy tök jó kép. Balra a "hátsó kert". Itt volt néhány gyümölcsfa (szilva, édesalma, körte), hátul a Torma Gabiék kerítésénél piszke és ribizlibokrok. Itt a képen látszik a hatalmas diófa, mely az egész hátsó udvart uralta. Mögötte a "gödör". A háború alatt óvóhely, békeidőben itt tartották a krumplit és azt, amit hűteni kellett. Egy 4-5 lépcsős ferde létrán kellett lemenni. Kellemesen dohos volt a levegője. Mögöttem van a "vaspad". Sajnos a közepén levő kerek lyuk nem látszik. Olyan baromi erős és vastag acélból készült, hogy egy óriási üllőnek is lehetett használni. A Nagymama egyébként erre ülve szokott pihenni, és itt szokta az almát kivágni nekünk. Ilyen úri dolgunk volt. Mögötte látható a daráló, amellyel főleg kukoricát szoktak, szoktunk darálni a fiatalabb állatoknak. És még egy fontos dolog van a képen, az "ócskavas". Ami nem kellett a Nagypapának, azt jó messziről ide vágta, abból lett egy nagy kupac. Most már persze kicsi. Ebben szokott bogarászni, ha kellett valami. Na és persze az én első bringám is innen származik, ide volt kidobva, azt kértem el a Nagypapától, és csináltuk meg a haverommal a Pelével. (Nyugi, csak névrokona a focistának!) Kicsit jobbra lenne a képen a cseresznyefa, amelyen irtó finom, ropogós cseri termett, és pesze a fán lehett a legjobban élvezni.