A Nagymama túl a szürkehályog mûtéten; Miki orkánkabátban nyúzza a Dadust; Nagypapa ezzel a sapkával szokta a macskát a hokkedlijérõl lezavarni; Hátul a fészerben látszik az az oszlop, amihez a lovakat szokták kötni, ha rühellték a patkolást. A Nagypapa kis, apró ember volt, a segéde a Nagymama volt. Ha "rá kellett ütni", akkor az üllõre verve jelezte, hogy segíteni kell. Ilyenkor a Nagymama kiszaladt, felkepta az ötkilós kalapácsot, és becsülettel nyomatta. Mi sokat néztük a mûhely ajtajában a kis öreget, ahogy szikrázik a vas a kalapács alatt. Jól elszórakoztattuk egymást. Amikor megfordította a kalapácsot elkezdtünk ordítani, "Fordítva kalapál az Apjuk!". Amikor a kocsikerekekre felhúzták a ráfot, az külön mûsor volt. A végén kukoricaszárból tüzet raktak az udvaron, abba tették három "puskára" helyezve a ráfokat. Amikor elég tüzes volt, a Nagypapa kirendelte az asszonyokat, nekik kellett a ráfot két speckó kapcsos rúddal a kerékre húzni. Õ eközben egy méretes kalapáccsal igazította, hogy jó helyre menjen. A végén, hogy a fa ne égjen el, gyorsan egy kis vályuba tették, ami egyébként egy (élelmiszer?) bomba egyik fele volt, itatóként funkcionált. A mûsor legvégén szegény Nagymama megmosta a jól átmelegedett vízben a lábát. Micsoda élet volt!